Tegyünk Kőszegért! Együtt!Újra indul Kuntner FerencA politikus az Összefogás Kőszegért Egyesület felkérését fogadta el. „Egyesületünk, a 2010-es kőszegi önkormányzati választásokon való indulás mellett döntött” – így kezdődik az Összefogás Kőszegért Egyesület által kiadott sajtóközlemény, amelyben az egyesület közli, hogy felkérték Kőszeg egykori polgármesterét, Kuntner Ferencet, hogy fogadja el egyesületük támogatását mint polgármester-jelölt. Az egyesület „a 2010-es önkormányzati választáson a demokrácia megóvását, az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartását, a környezetvédelmet és a családok biztonságát tartja legfontosabb céljainak. Ezek szellemében kívánunk programot alkotni” – olvasható a közleményben. alon.hu Körforgalom épül Kőszegen a Posztógyár helyénMűemlék megsemmisítéssel elkövetett megrongálása bűntette. Ezzel a váddal állt a Kőszegi Városi Bíróság elé tavaly szeptemberben hat vállalkozó. Őket azzal vádolta az ügyészség, hogy 2008. március 19-én lebontatta a volt kőszegi posztógyár ideiglenes műemléki védettség alatt álló épületét. A bíróság első fokon felmentette a vádlottakat azzal, hogy a műemlék nem is volt műemlék. Ám az ügyész fellebbezett. Az idén februárban a Vas Megyei Bíróság szóvivője bejelentette: újra első fokon tárgyalják a lerombolt kőszegi posztógyár ügyét. Most újabb fejezethez érkezett a posztógyári történet. |







